Mit is értek rendszer alatt?
Egyrészt egy személyes időgazdálkodási rendszert, amiben tárolod azokat az
információkat,
feladatokat,
projekteket, amire az életed, munkád során szükség lehet. Másrészt pedig vállalkozásod számra is szükség van egy hasonló rendszerre.
Ez
a rendszer figyelmeztet a teendőidre, szervezi a munkád, meghatározza a munkafolyamatokat, és még nagyon sok módon
hatékonyabbá, átláthatóbbá, tervezhetőbbé teszi a munkádat és céged működését.
Az időgazdálkodási rendszer nem egy
hardver, vagy egy konkrét
szoftver, vagy egy
módszer, hanem ezek összessége, úgy kialakítva, hogy az segítse az eredményes munkát. Egy
eszköz, ami segíti a hatékonyságodat növelni, épp úgy mint egy balta vagy egy mikrohullámú sütő, csak éppen ez egy kicsit összetettebb.
Ugyanakkor ettől nem kell megijedned, hiszen számítógépet, mikrosütőt és sok minden olyan dolgot is használsz nap mint nap, aminek a működését nem pontosan érted, az előnyeit azonban kihasználod.
Hogy pontosan milyen rendszert alakítasz ki, az sok körülménytől és az egyéni hozzáállásodtól is függ. Gyakorlatilag nincs két teljesen egyforma időgazdálkodási rendszer, hiszen ez alapvetően egy keret, amit Te töltesz meg tartalommal.
Olyan ez, mint a számítógéped. Te döntöd el, hogy milyen programokat telepítesz, melyik böngészőt vagy levelezőt használod vagy hogyan helyezed el az ikonokat. Nincs két számítógép használó, aki pontosan ugyanúgy használna mindent a saját gépén. Mégis több-kevesebb sikerrel, meg tudja oldani a számítógépén ugyanazokat a napi feladatokat, mint más.
Persze nagyon fontos, hogy ki milyen hatékonyan kezeli a számítógépét, egy feladatot mennyi idő alatt tud elvégezni ennek az eszköznek a segítségével.
Ugyanígy lehet elképzelni egy időgazdálkodási rendszert is. Azaz vannak elemei, mint pl: a feladatlisták, projektek, ötletek vagy kiegészítő információk.
Ahhoz, hogy ezek az elemek hatékonyan segítsék a munkádat, szükség van egy olyan
módszerre,
keretrendszerre, ami összefogja, szervezi ezeket az elemeket, ami segít kinyerni azokat az információkat a rendszer elemeiből, amire éppen szükség van, ami figyelmeztet, ha valamit el kell végezni vagy segít az adatok alapján megtervezni a további lépéseket.
Úgyhogy a kérdés az, hogy szükséged van-e baltára?
Ha szeretnél megismerni belülről egy ilyen rendszert, próbáld ki időgazdálkodási rendszerünket!
Tesztelésre jelentkezés:
Hozzászólás